Új vizekre evez az Audi Hungaria

2022. 06. 14.

Győr, 2022 június 14. – Az Audi Hungaria a mai napon jelentette be a Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu szakosztálya, a Staféta Diáksport Egyesület, az EMBERsÉG DSE, valamint a Máltai Gondviselés Háza jövőbeli támogatását. A négykarikás vállalat az új együttműködésekkel az élsport mellett a szabadidősportot és a fogyatékkal élők sportolását is segíti.
„Az Audi Hungaria felelős vállalatként elkötelezett a régió kulturális és sportéletének támogatása iránt, és örömmel áll szociális kezdeményezések mellé. Ez az indíttatás vállalatunk értékeiből fakad, hiszen közel 12 000 munkatársunk révén mi is aktív részesei vagyunk ennek a közösségnek. Úgy gondolom, hogy az élsport mellett kiemelten fontos a szabadidősport támogatása is, hiszen a mozgás növeli életminőségünket, hozzájárul testi és mentális egészségünk megőrzéséhez, és tartást ad. Nagy örömmel segítjük a fogyatékkal élő embertársaink sportolási lehetőségeit is, hogy ők is hozzáférhessenek az örömöt, közösséget és egészséget jelentő aktivitásokhoz”, mondta Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja.
A Győri Vízisport Egyesület, Győr-Moson-Sopron Megye és Győr város legeredményesebb sportegyesülete. Kajak-kenu szakosztálya évtizedek óta az egyik legsikeresebb az országban, soraiból olimpiai bajnokok kerülnek ki, valamint tucatnyi sportolója szerzett felnőtt világbajnoki vagy Európa-bajnoki címet.
„Korábban is nagyon sokat jelentett számunkra, hogy a régió első számú vállalata, az AUDI HUNGARIA Zrt. támogatta a beruházásainkat, hiszen 1999-ben a maraton világbajnokságra a győri vállalat finanszírozta a céltorony építését, néhány éve pedig a street workout parkunk létrehozását. Most, hogy az Audi Hungaria a szabadidő- és versenysportot egyenrangúként kezelve tette le voksát mellettünk, és támogatja egyesületünket, így még több ember számára meg tudjuk mutatni, hogy a kajak, a kenu, a sárkányhajó vagy éppen a SUP milyen nagyszerű lehetőségeket kínál és mindenki számára elérhető”, emelte ki Weisz Róbert, a Győri Vizisport Egyesület kajak-kenu szakosztályának vezetője.
A Staféta Diáksport Egyesület értelmileg sérült fiatalok sportoltatásával, versenyeztetésével, edzőtáboroztatásával és táboroztatásával foglalkozik a Magyar Speciális Olimpia keretein belül. 2019-ben a Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon az egyesület sportolói kiemelkedő eredményeket értek el. A következő Speciális Olimpia Nyári Világjátékokat 2023-ban Berlinben rendezik meg, amelyre az egyesület több sportolója is kvalifikálta már magát.
„Egyesületünk a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos értelmileg sérült fiatalok sportolását segíti elő immáron nyolc sportágban. Nagy kihívás számunkra az ehhez szükséges anyagi javak előteremtése. A versenyekre való utazás, az étkezések, egyéni felszerelések, védőfelszerelések, és a nagy értékű eszközbeszerzések az AUDI HUNGARIA Zrt. támogatásával megoldhatók”, hangsúlyozta Szünstein Mónika, a Staféta Diáksport Egyesület elnöke.
Az EMBERsÉG egyesület célja, hogy a Győr-Moson-Sopron megyében fogyatékkal élő diákok és felnőttek számára megteremtse annak lehetőségét, hogy versenyhelyzetben és szabadidősportokban egyaránt megélhessék az örömszerző és egészségmegőrző mozgásokat. „A támogatás által felgyorsulnak rég dédelgetett álmaink megvalósításai: a versenyrendszerünkben sportoló gyermekek számára tudunk sportszereket és felszereléseket vásárolni, csakúgy, mint a kollégák számára, akik évtizedek óta hivatástudatból, önzetlenül végzik a munkájukat. A támogatás azonban – azt gondolom – nem csupán anyagi síkon segíti munkánkat, hanem erkölcsileg is. A világ vezető autóipari konszernje jó példát mutat mások számára, nemcsak az innováció területén, hanem a társadalmi szerepvállalásban is azáltal, hogy figyelmet fordít a fogyatékkal élők világára”, mondta Kertész Tamás, az EMBERsÉG DSE elnöke.
Máltai Szeretetszolgálat – Gondviselés Háza Fogyatékosok Napközi Otthona a Győrből és a környező településekről érkező fogyatékkal élők nappali ellátásról gondoskodik. Az intézmény célja a családok tehermentesítése és a fogyatékkal élők életminőségének javítása, életterük kitágítása.
„A támogatást speciális kerékpárokra és az azokhoz tartozó kiegészítőkre és sportfelszerelésekre fordítjuk. A kerékpárok használatával lehetőség nyílik arra, hogy a sérültséggel élő ellátottjaink a szabadban mozoghassanak, új bicikliutakat próbáljanak ki. A mozgásukban akadályozott ellátottjaink a kerékpároknak köszönhetően társaikkal együtt nagyobb távokat tudnak megtenni. A közös kerékpározásnak közösségformáló ereje is van, a sorstársak egymást ösztönzik, kedélyállapotuk javul, megnyílnak és sikerélmények érik őket”, tette hozzá Kálóczi Szilvia, az MMSZ Gondviselés Háza Fogyatékosok Napközi Otthonának megbízott intézményvezetője.

Vissza az előző oldalra

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.

Bejegyezve a Győri Törvényszék Cégbíróságán
Cégjegyzékszám
Cg. 08-10-001840
Telefon
+36 96 66 1000
+36 96 66 1001

Korábbi híreinket az Archívum oldalon olvashatja.

Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.

Kapcsolatfelvételi űrlap