00:00
00:07

Akkor és most

Vállalatunk 1993–as alapítása óta a kezdetben kizárólag motorgyártásból álló tevékenységét 1998–ban járműgyártással egészítette ki, 2001–ben pedig műszaki fejlesztéssel bővült a portfóliónk. 2005 óta Győrben működik Közép-Európa egyik legnagyobb szerszámgyára is, járműgyártásunk pedig 2013 nyarától présüzemmel, karosszériaüzemmel, lakkozóval egészült ki és azóta is az autógyártás teljes vertikumát fedi le.

2018-ban új korszak kezdődött az Audi Hungariánál, elindult az elektromos motorok sorozatgyártása. 

1993-as alapítása óta az Audi Hungaria Magyarország egyik legnagyobb exportőrévé és egyik legnagyobb árbevételű vállalatává fejlődött. Az Audi Hungaria egyúttal az egyik legnagyobb befektető Magyarországon és – 2023. december 31-i adatok szerint – 11 663 foglalkoztatottjával a térség legnagyobb munkáltatója.

Akkor és most

Következik a Next Level

Vállalatunk több évtizedes motor- és járműgyártói tapasztalatának köszönhetően az Audi Hungaria mára a Volkswagen Konszern egyik zászlóshajója lett. Világunk, iparágunk azonban folyamatosan változik, így nekünk is változni kell. Annak érdekében, hogy ennek a változásnak aktív alakítói legyünk, meghatároztuk új startégiánkat, mely megteremti az alapot a vállalat hosszú távú sikerességéhez, és megadja a megfelelő válaszokat a jelen és a jövő kihívásaira.

Szenvedélyünk, hogy egyedi értékeket, vonzó termékeket és szolgáltatásokat nyújtsunk ügyfeleink számára…Győrből a világnak. 

Next level, Audi Hungaria 2.0

Audi Hungaria a környezetért

Számunkra a fenntarthatóság nem csupán cél, hanem szemléletmód, mely valamennyi cselekedetünket meghatározza. Ennek szellemében dolgozunk nap mint nap ökológiai lábnyomunk csökkentésén. Lássuk azokat a kezdeményezéseket, melyekkel vállalatunk már ma is tesz a holnapért!

Audi Hungaria a társadalomért

A társadalmi szerepvállalás, a munkatársakért és a régióért vállalt felelősség vállalatunk alapértékei közé tartozik. A Győr városával közel harminc évre visszanyúló közös történelmünk természetesen kötelez minket arra, hogy a helyi közösségekben aktív szerepet vállaljunk. Így az Audi Hungaria a társadalmi felelősségvállalás jegyében támogatja a régió kulturális és sportéletét, gondoskodik a jövő generációinak oktatásáról, vagy éppen olyan szociális kezdeményezések mellé áll, amelyek a régióban lakók életminőségét javítják.

Compliance és rizikómenedzsment

Vállalatunk jogszerű működését, mely nem csupán gazdasági, hanem társadalmi érdek egyaránt, az úgynevezett compliance irányelvek segítik. Az Audi Hungaria szervezetét, annak mindennapjait olyan compliance-kultúra hat át, mely lehetővé teszi, hogy a globális versenykörnyezetben jelen lévő, közel 12 ezer munkatársat foglalkoztató vállalatunk tevékenysége szabályszerű, etikus, fenntartható és rentábilis lehessen.

Compliance és rizikómenedzsment Old Wooden Signpost with Four Directions

Igazgatóságunk

Ismerje meg igazgatóságunk tagjait és szakmai életútjukat