Audi Hungaria a társadalomért

Egy olyan világban, ahol az emberek és kultúrák találkozása egyre intenzívebb, a szinergiák vagy épp az egymást kioltó impulzusok sokasága szinte minden percben új kihívások elé állít minket, minden eddiginél fontosabbá vált, hogy felismerjük és vállaljuk társadalmi felelősségünket.

A kultúrák közötti párbeszédet, az értékek közvetítését helyezzük az Audi Hungaria társadalmi szerepvállalásának fókuszába. Meggyőződésünk, hogy egészséges társadalomban és versenyképes gazdasági közegben kell a jövő generációjának felnőni.

Társadalmi jelenlétünk sokszínű és egyben szerteágazó. A magas minőség és a nemzetközi nívó az, ami közös bennük. Aktív szerepet vállalunk, kezdeményezőként és katalizátorként lépünk fel azokon a területeken, ahol tudásunkkal, tapasztalatunkkal és gazdasági erőnkkel képesek vagyunk fenntartható és hosszú távú partnerséget kiépíteni. Nemzetközi brandként programjaink globális impulzusok alapján épülnek fel, ugyanakkor minden esetben kiemelten fontos számunkra az intenzív regionális jelenlét.

Elkötelezettségünk nem pusztán költségvetési tranzakció, hanem kölcsönös kíváncsiságon alapuló együttműködés.


Oktatás és tudomány

Meggyőződésünk, hogy az utánpótlás-nevelés, a mérnöki diszciplínák magas szintű oktatása, valamint a képzés színvonalához való hozzájárulás épp úgy az ipari szereplők feladata, mint az oktatási intézményeké. Ezért is kiemelt projekt számunkra a Széchenyi István Egyetemmel való stratégiai szintű együttműködés az oktatás és a kutatás-fejlesztés területén, valamint az Audi Hungaria Általános Művelődési Központ támogatása, mely vállalatunk egyik legnagyobb ívű, oktatásra fókuszáló projektje.


Oktatás és tudomány
Kultúra

Kultúra

Közös értékek, kölcsönös megbecsülés, mindvégig tiszteletben tartva az alkotói szabadságot. Hiszen ez a mozgatórugó, legyen szó akár fejlesztőmérnökök innovatív munkájáról, vagy művészek alkotói folyamatáról. Kulturális partnereink, a Győri Balett és a Győri Filharmonikus Zenekar sikertörténetei kicsit a mi történetünk is. Bízunk benne, hogy hozzájárulunk ahhoz, hogy alkotásaik elvigyék városunk hírnevét a világba. Főszponzorként büszkén segítjük munkájukat.

Sport

A sport nem egyszerűen a kitartásról szól. Komplex tudás, döntések sokasága, fegyelmezettség, lojalitás és csapatszellem. Vállalatunk fókuszában nem azért vannak világhírű sportolók mert ismertek, hanem azért, mert jelképei azoknak az értékeknek, amelyeket az Audi Hungaria fontosnak tart, legyen az a prémium minőség, tehetség, kitartás, erő, bátorság vagy a céltudatosság. Az Audi Hungaria 2006 óta névadó főszponzora a többszörös Bajnokok Ligája győztes és többszörös magyar bajnok Győri Audi ETO KC-nak.
Sport
Karitatív tevékenység

Karitatív tevékenység

A legnagyobb multinacionális vállalatok tevékenységében is vannak olyan momentumok, amelyek a klasszikus gazdasági mérőszámokkal nem mérhetők. A környezetünkért, azon belül is a közvetlen lakóhelyünkért érzett felelősség, az önzetlen segíteni akarás lehetőség számunkra, hogy viszonozzuk a közösség szeretetét. A Petz Aladár Megyei Oktatókórház rendszeres támogatóiként a koronavírus elleni küzdelemből is igyekeztünk kivenni a részünket.

Összefogásban a lóerő: Formula Student Hungary az Audi Hungaria támogatásával - 2015. 08. 17.
• Három csapat versenyez a négy karika jegyében • Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója: „Büszkék vagyunk rá, hogy támogathatjuk az egyetemisták részvételét a motorsportban” • Az Audi Hungaria a nemzetközi verseny főszponzora
Dinamikus páros: a Győri Balett Audival utazik - 2015. 06. 12.
Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. a kultúra elkötelezett támogatójaként szorosabbra fűzi együttműködését a világhírű Győri Balettel. Ennek jegyében Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója újabb két Audi-modellt, egy teljes egészében Győrben készült Audi A3 Limousine-t és egy Audi A4 Avantot adott át a balett-társulat képviseletében Matuza Adrienn és Pátkai Balázs táncosoknak.
Az Audi Hungaria egy Audi TTS modellt adott át a győri rendőrségnek - 2015. 04. 20.
• Egy Audi TTS Coupé 2.0 TFSI motorral a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság legújabb szolgálati autója • Gerd Walker, járműgyártásért felelős ügyvezető igazgató: „Ismét egy fontos lépés a szociális felelősségvállalásunk terén“ • Immár a negyedik szolgálati autó a megyei rendőrségnek
Az Audi Hungaria számára is előnyös a Győr-Pér repülőtér bővítése - 2015. 04. 17.
• A repülőtér immár Boeing 737 és Airbus A 320 típusú személyszállító gépek fogadására is alkalmas • Dr. h.c. Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója: „A Győr-Pér Repülőtér stratégiai jelentőségű számunkra” • A tavalyi évben az Audi győri és ingolstadti telephelye között közlekedő 654 járatpár 33 000 utast szállított
Az Audi Hungaria tovább folytatja sikeres együttműködését a Győri Audi ETO KC-vel - 2015. 04. 10.
• Szerződéshosszabbítás további három évre • Dr. h.c. Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója: „Büszke vagyok a közösen elért sikerekre” • 10 éve eredményes együttműködés a kézilabdaklubbal
Az Audi Hungaria a Győri Filharmonikus Zenekar új partnere - 2015. 03. 13.
• Együttműködési szerződés 2018-ig • Dr. h.c. Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója: „A régió legnagyobb munkáltatójaként kiemelten fontos számunkra a társadalmi felelősségvállalás“ • Koncert a jövőbeli együttműködés jegyében
Audi Hungaria Járműmérnöki Kar alakult a győri Széchenyi István Egyetemen - 2015. 02. 18.
• Az újonnan megalakult kar elősegíti az ipar és az oktatás-kutatás közötti tudástranszfert • Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója: „A hosszú távú mérnökutánpótlás lényegi eleme személyügyi stratégiánknak” • „Jövőorientált kezdeményezés a felsőoktatásban”, hangsúlyozta Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora
Kórház-korszerűsítés az Audi Hungaria támogatásával - 2014. 12. 11.
Megújult a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház Sebészet, Mellkas-sebészet és Érsebészet Szubintenzív Őrzője. A részleg infrastruktúrájának korszerűsítését és a modern informatikai rendszerek kiépítését az Audi Hungaria több millió forinttal támogatta.
Az Audi Hungaria megalapította ötödik tanszékét a Széchenyi István Egyetemen - 2014. 11. 18.
• A Vezetéstudományi és Szervezeti kommunikációs Tanszék tovább szélesíti a képzési kínálatot • Fontos lépés a személyügyi stratégia megvalósításáért • Prof. h.c. Thomas Sigi, az AUDI AG személyügyekért felelős igazgatótanácsi tagja: „A képzés kompetenciáink alapja és a jövő innovációinak motorja“
Megnyitotta kapuit az Audi Aréna Győr - 2014. 11. 15.
• A sport és a kultúra új központja • Fontos mérföldkő a város és az Audi Hungaria együttműködésében • Borkai Zsolt, Győr város polgármestere: „Az Audi Aréna Győr növeli a város vonzerejét itthon és külföldön egyaránt“ • Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója: „Fontos számunkra a régió kulturális és sportéletének támogatása”
35 éves a Győri Balett – Az Audi Hungaria átadta a Minőségi Táncművészetért Díját - 2014. 10. 13.
• 12 éve a kultúra elkötelezett támogatása • Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója: „Az elegancia, szenvedély és az innováció összeköt bennünket“
„Sok Audis sokra megy“: Első Audi Hungaria Önkéntes Nap Győrben - 2014. 10. 13.
• Elkötelezett munkatársak a jó cél érdekében • 300 Audis segítette 19 közhasznú projekt megvalósulását • Dr. Knáb Erzsébet, személyügyekért felelős ügyvezető igazgató: „Hagyományt szeretnénk teremteni ezzel a kezdeményezéssel“

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.


Bejegyezve a Győri Törvényszék Cégbíróságán
Cégjegyzékszám
Cg. 08-10-001840
Telefon
+36 96 66 1000
+36 96 66 1001