24/08/27

Gasztronómiai kalandozások a négy karika világában

Éppen 20 éve történt, hogy vállalatunk akkori igazgatója, Thomas Faustmann egy olyan munkatársi rendezvényt szeretett volna útjára indítani, amin mindenki jól érzi magát. Az idő távlatából bebizonyosodott, hogy jól döntött, amikor – magyar kollégái tanácsát megfogadva – futóverseny helyett a főzőnap mellett tette le a voksát… mert főzni és főleg enni-inni, nos, azt valóban mindenki szeret.

Utólag is köszönet a javaslatért, hiszen augusztus utolsó hétvégéjén futócipő helyett immár 20 éve fakanalat ragad az Audi Hungaria, és a Főzőnapon hat fős csapatokat alkotva bizonyítja, hogy nem csak enni-inni szeret, de a motor- és autógyártás mellett főzni is tud.

A már jól ismert „gulyás”, „pörkölt”, illetve „halételek” versenyszámok idén a „helyi alapanyagok” kategóriával bővültek, és a bogrács mellett grillrácson is megmutathatták főzőtudományukat a csapatok, ahol a csapatonként három Audis kolléga mellett szívesen láttak családtagokat, barátokat is.

A családi napnak is beillő rendezvényt ragyogó napsütés, nyári meleg, kiváló szervezés és remek kiegészítő programok kísérték, ahol hamar ismerős hangot hallhattak azok, akik az AUDI ETO kézilabdás lányainak szurkolnak. Szabó Tamás, a klub nemzetközi igazgatója, egyben spíkere állt ugyanis a mikrofon mögött, aki információival ezúttal nem az Audi Aréna Győr szurkolótáborát, hanem a Pipacs melletti területen a 81 nevezett csapat tagjait, támogató családtagjait, barátait tájékoztatta, nomeg szórakoztatta, hiszen Tomi sziporkázó poénjait mindig öröm hallgatni.

Szabó Tamás

Ahogy az Audi Hungaria, úgy a te neved, hangod is szinte egybeforrt a női kézilabdázással itt Győrben. A vállalathoz milyen kapcsolat fűz?

Épp idén lett nagykorú az Audi Hungaria és a Győri ETO kapcsolata, 18 éve áll szponzorként a női kézilabdázás mögött a vállalat, én pedig 15 éve segítem, ápolom a klub kapcsolatait, dolgozok a kommunikációjáért. Minden játékosunkat lenyűgözi, hogy a világ legnagyobb motorgyára a partnerünk, és nagyon sokat jelent a munkatársak buzdítása is, hiszen rengetegen közülük szurkolóink.

Biztos kevesen tudják rólam, de először diákmunkásként ’98-’99 tájékán jártam az Audiban. Már akkor lenyűgöztek a méretek és leginkább az a szervezettség, amit a mai rendezvényen is tapasztalok. A szervezők tényleg mindenre gondoltak, a csapatokat előkészített tűzrakóhelyek, napernyők, a főzéshez ballonos víz, Audi logós kesztyűk és kötények várták, a gyerekek alig tudnak választani az ugrálóvár, az arcfestés vagy a kreatív foglalkozások között, itt a színpadon pedig koncert is következik mindjárt.

A műsorvezetői szerep igazán testhezálló feladat számodra, nagyon otthonosan mozogsz, magán a rendezvényen is jártál már korábban?

A Főzőnapon még nem jártam, így nagyon örültem a felkérésnek. Jó látni, ahogy ez a hétköznapokon egyébként nem használt füves, fás terület megtelik élettel, hogy mennyire lelkiismeretesen, izgalommal készültek a munkatársak, és büszkén hozták el családjaikat a vállalathoz. Az sokat mond nekem az itteni prioritásokról, hogy nem minden munkahelyre vágyik be az ember hétvégén, itt pedig a Focibajnokság mellett ez az esemény is teret kínál erre.

A felszálló füstbe egyre inkább keverednek a finom illatok, a serénykedő piros kötényes kezek már túl vannak a hagymaaprításon, szeletelésen, és lassan kibontakozik, hogy melyik csapat milyen étellel készült mára. A színvonalas főzőversenyhez neves zsűri is dukál, az Audi Hungaria étkeztetési szolgáltatójának, valamint a régió neves éttermeinek séfjei már kóstolják az ételeket. A négy kategória mellett külön pontozzák a legötletesebb csapatruhát, a legszebben tálalt ételt, valamint a legvidámabb csapatot is. Nagy munkában tehát a gasztronómiai szakemberek, köztük Nagy Eszter kreatív chef, a Konyhafőnök egykori győztese is, aki a pannonhalmi Porta étteremből érkezett a verseny döntnökei közé.

Nagy Eszter

Hogy érzed magad zsűri szerepben, mi a konkrét feladatod?

Évek óta örömmel jövök zsűrizni, most már egyre nagyobb tapasztalattal a hátam mögött. Párokat alkotva kóstoljuk a versenyzők ételeit, ezt megelőzően azt is megkérdezzük tőlük, hogy milyen alapanyagokat használnak, mi az ételek mögött rejlő koncepciójuk, végig követjük az alkotások elkészültét. Az ízek mellett tehát több tényező hozzájárul az összképhez.

Mely szempontok dominálnak a zsűrizés során?

Szerintem a jó tányérhoz finom ízek, színek és lehetőség szerint többféle állag tartozik. Emellett legyen friss, legyen savas, és szívesen veszem azt is, ha a hagyományok mellett van az ételben valami fricska, valami csavar.

Elégedett vagy az Audis kollégák főzőtudományával?

Teljes mértékben, sőt olyannyira, hogy már próbáltam is néhány versenyzőt átcsábítani hozzánk az étterembe. Mindenhol finom ételeket kóstoltunk, köztük kimagasló alkotásokat is. Vannak olyan résztvevők, akiknek a gasztronómiai szaktudása akár egy profi konyhában is megállná a helyét.

Eszter már szalad is tovább, hiszen bőven van tennivalója a vidáman nyüzsgő, sürgő-forgó tűzrakóhelyek között. A színpadon már a Legendary MX zenekar zenél, és kisvártatva, ahogy a rendezvény elején, pontban 19 órakor újra összecsapódnak a fedők jelezvén a főzőverseny végét. A baráti beszélgetések néhol táncba csapnak, a zsűri pedig végigkóstolva az összes ételt hamarosan meghozza döntését.

a

A pörkölt kategória győztese idén a Presztízs csapata lett, míg a legjobb gulyást a Pörkölt Pajtások készítették. A legjobb halétel versenyében a Jól van az úgy fantázianevű alakulat fantasztikus halászléje diamalmaskodott. Az idei év új kategóriáját a fenntarthatóságot és a helyi alapanyagokat előtérbe helyezve az ElektrikQ-Allstars komplett háromfogásos menüje nyerte.

A legvidámabb csapat címét az a Guar Gumi Free érdemelte ki, akik 2004 óta töretlen lelkesedéssel minden Főzőnapon képviselték a járműfejlesztés terület színeit. A legszebben idén a Food Criminal csapata tálalt, a legötletesebben pedig az ElektrikQ-Allstars csapattagjai öltöztek fel, akik, mivel spanyol ételeket készítettek, matador kalapot és piros rózsás hajdíszt öltöttek, lila egyenpólójuk pedig a hamarosan debütáló CUPRA Terramar egyik ikonikus színében pompázott.

2024-ben a járműgyári minőségbiztositás ElektrikQ-Allstars csapata hódította el a Szupergyőztesnek járó vándor merőkanalat, melybe – a Főzőnap történetében először – egymás után kétszer gravírozzák majd a minőségbiztosítás területét képviselő csapat nevét.

a

Vincze-Pellissier Kata avatott be minket a siker titkába, és elmondta, hogy ahogy tavaly, úgy idén is azért indultak a külön kategóriában, hogy megmutathassák kreativitásukat, aminek idén egy teljes mértékben helyi alapanyagokból készült spanyol menüsor lett az ízletes eredménye. A zöldségeket, gyümölcsöket a családi veteményesekből, magaságyásokból, a grillen készített nyúlhúst pedig egy kisbéri tenyésztőtől hozták. Előételnek nyers zöldségekből készült ízes gazpachot, azaz spanyol zöldséglevest választottak, míg a főétel fokhagymás nyúl lett spanyol burgonyával, grillezett újhagymával, padrón paprikával, aioli fokhagymás és katalán ízvilágú romesco szószokkal. Desszertként kertük gyümölcseit grillezték termelői mézzel, fahéjjal, otthon készített fagylalttal tálalva.

És hogy miért spanyol? A csapat elektromos, elektronikus alkatrészek minőségbiztosításával foglalkozik, így a vállalatunknál készülő spanyol CUPRA Terramar termeléséhez is hozzájárulnak itt Győrben. Így a lányok fejdísze a flamenco táncosokat idézte , míg a fiúk esetében torreádor ruhára esett a választás, amit hasonló lelkesedéssel öltöttek magukra, mint a tavalyi retro tematika jegyében az otthonkát.

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.

Bejegyezve a Győri Törvényszék Cégbíróságán

Cégjegyzékszám
Cg. 08-10-001840

Telefon
+36 96 66 1000
+36 96 66 1001

If you have questions about Audi or our products but are not a journalist, please contact our customer service department at: audi.hu/contact

Amennyiben nem újságíró, és kérdése van az Audival, vagy a termékeinkkel kapcsolatban, kérjük keresse vevőszolgálatunkat az alábbi eléhetőségen:
audi.hu/hu/altalanos-informaciok/kapcsolat.html