„Vállalatunk harminc éve talált otthonra Győrben, mára a régió meghatározó gazdasági szereplőjévé és legnagyobb foglalkoztatójává váltunk. Az Audi Hungaria közel 12 000 munkatársa az évtizedek alatt igazi közösséggé kovácsolódott, vállalatunk az ő kompetenciájuk, szakértelmük és kitartásuk révén vált sikeressé. Hálás vagyok a díjért, mely megerősíti számunkra, hogy partnereinkkel közösen továbbra is ugyanolyan lendülettel dolgozzunk a régió gazdaságának és jövőképességének erősítésén” - mondta Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja.
A Kisalföldi Presztízs Díjat 2003-ban alapították a Győr-Moson-Sopron régió legjelentősebb gazdasági szereplőinek elismerésére. Az Audi Hungaria a régió és az ország egyik legjelentősebb vállalataként többek között a régióban kiterjedt beszállítói körével és üzleti partnereinek jelentős számával, a térség gazdasági, kulturális, oktatási és szellemi életének fejlődéséhez való jelentős hozzájárulásával, illetve az alapítása óta eltelt 30 évben mutatott üzleti eredményei által részesült Az év vállalkozása díjban.
A díjat Németh Kinga Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselőtől és Kocsis Róberttől, a Patent Csoport vezérigazgatójától, a díj kuratóriumának tagjától vette át.