Mostantól jobb dolga lesz az utasnak ebben az Audiban
Gazdagabb felszereltséggel, kibővített digitális tudással és minimális, de annál fontosabb műszaki fejlesztéssel erősíti a Q3 kompakt szabadidőjármű pozícióit az Audi.
Utaskényelem
Most először az utas előtti műszerfalszakaszra is rendelhető kijelző. A 10,9 colos érintőképernyő opciós tétel, szemben a kétzónás klímaberendezéssel és a fűthető ülésekkel, amelyek alapáron járnak minden Audi Q3-hoz. Szintén szériatartozékká vált a tolatókamera és a kulcs nélküli nyitás és indítás.
Átdolgozta a felszereltségi csomagok struktúráját a cég, ígéretük szerint áttekinthetőbb, az ügyfelek valós igényeihez jobban igazodó pakkok rendelhetők.
Vezetőtámogatás
Az adaptív tempomat a 2027-es modellévben immár online (más járművektől, illetve a közlekedési infrastruktúrától kapott) adatok alapján szabályozza a tényleges menetsebességet és a követési távolságot. A felhőből kapott közösségi információk alapján pontosabban helyezi el a forgalomban magát az autó: sebességét az adott szakaszon észlelt átlagsebességhez igazítja.
A Park Assist Pro, illetve a programozott parkolás funkciók mostantól akár a távolból, okostelefonos alkalmazásból vezérelhetők, továbbá megjelent a szerviz üzemmód, amely lezárja az érintőképernyőt és a gombokat, így az autót mozgató személyzet nem fér hozzá a tulajdonos személyes adataihoz.
Kezelőfelület
Új, Android-alapú infotainmentrendszert kap az Audi Q3, és ez azt jelenti, hogy az okostelefon csatlakoztatása nélkül is elérhetővé válik egy sor hasznos applikáció az autóban – például lesz Microsoft Teams konferenciaalkalmazás, így már azelőtt elkezdhet dolgozni az ügyfél, hogy beérne a munkahelyére.
Szintén újdonság a vezeték nélküli telefontöltő-platform mágnesezése, valamint a töltőteljesítmény 15-ről 25 W-ra történő emelése.
Áttervezték a kormánykereket, az érintésérzékeny gombok mellé haptikus görgőket szereltek.
A hátsó üléssoron három darab USB-C csatlakozót alakítottak ki, a legnagyobb töltőteljesítmény 100 W.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
6 fotó

Mostantól jobb dolga lesz az utasnak ebben az Audiban 6
A Park Assist Pro, illetve a programozott parkolás funkciók mostantól akár a távolból, okostelefonos alkalmazásból vezérelhetők, továbbá megjelent a szerviz üzemmód, amely lezárja az érintőképernyőt és a gombokat, így az autót mozgató személyzet nem fér hozzá a tulajdonos személyes adataihoz.
Kezelőfelület
Új, Android-alapú infotainmentrendszert kap az Audi Q3, és ez azt jelenti, hogy az okostelefon csatlakoztatása nélkül is elérhetővé válik egy sor hasznos applikáció az autóban – például lesz Microsoft Teams konferenciaalkalmazás, így már azelőtt elkezdhet dolgozni az ügyfél, hogy beérne a munkahelyére.
Mostantól jobb dolga lesz az utasnak ebben az Audiban 7
Szintén újdonság a vezeték nélküli telefontöltő-platform mágnesezése, valamint a töltőteljesítmény 15-ről 25 W-ra történő emelése.
Áttervezték a kormánykereket, az érintésérzékeny gombok mellé haptikus görgőket szereltek.
A hátsó üléssoron három darab USB-C csatlakozót alakítottak ki, a legnagyobb töltőteljesítmény 100 W.
Mostantól jobb dolga lesz az utasnak ebben az Audiban 8
Vontatás
Csak a Q3 e-hybrid vásárlóit (és közülük sem mindenkit) érintő fejlesztés, hogy a korábbi 1400 helyett immár akár 2000 kilogrammos fékezett utánfutót is vontathatnak.
A Q3 háromféle benzinmotorral (150, 204 és 265 LE), kétféle dízellel (150 és 193 LE), valamint egy 272 lóerős plug-in hibriddel elérhető; utóbbi akár 119 km-t tud megtenni tisztán elektromos üzemben.
A 2027-es modellévi Audi Q3 már rendelhető, a gyártás szeptember elején veszi kezdetét.
Mostantól jobb dolga lesz az utasnak ebben az Audiban.
Forrás: Mostantól jobb dolga lesz az utasnak ebben az Audiban - Vezess