25/05/30

Hogy a közösség formálja-e az egyéneket, vagy az egyének formálják a közösséget, esetleg mindkettő?

Ebben a kérdésben nem lehet rossz választ megjelölni, ha az Audi Hungaria társadalmi felelősségvállalására gondolunk. 32 éve van jelen Győrben a négykarikás vállalat, három hosszú évtizede fontos szereplője nemcsak a neki otthont adó város, hanem az egész régió, sőt Magyarország gazdaságának és elvitathatatlanul annak társadalmának is.

A Győri Balett, a Győri Filharmonikus Zenekar előadásai, a pannonhalmi bencés rendezvények, mint a Jazz Nyár vagy a Szent Márton nap, olyan győri események, mint a Győri Nyári Fesztivál és a Táncfesztivál forgataga összeforrtak a négy karikával, ahogy a Győri AUDI ETO KC világszínvonalú teljesítménye is. De nem csak az élsport tudhatja maga mellett az Audi Hungariát, hiszen a Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu szakosztályával, a Staféta Diáksport és az EMBERsÉG Diáksport Egyesületekkel és a Máltai Szeretetszolgálattal való együttműködése révén a tömegsportot és a fogyatékkal élők sportolását is elkötelezetten támogatja.

A mindezt lehetővé tevő mikro- és makrogazdasági mutatók, termelési adatok, darabszámok mögött azonban nagybetűs EMBEREK vannak, akik közösségük erejét felhasználva évről-évre a jó ügy mellé állnak, és egyénenként is élen járnak az önkéntességben.

a

Ennek szellemében futott dr. Rácz Zsolt kollégánk a májusi önkéntes napon, ahol másodszorra ízben kóstolhattak bele a sportszerető audisok a plogging örömeibe. A környezettudatos sporttevékenység, melyen a résztvevők futás vagy kocogás közben gyűjtenek szemetet, a Social Day egyik választható környezetvédelmi projektjeként szerepelt a programban. Az Audi Arénától indult közel 30 lelkes audis futó és legalább ugyanennyi a központ munkatársai közül. A csapat egyik fele a Kálóczy téri idősek otthonáig, míg másik felük az Avar utcai Hajléktalanokat segítő Szolgálat felé vette az irányt, kezükbe pedig a szemeteszsákot, és bebizonyították nem csak maguknak, hanem jó példaként környezetüknek is, hogy sportolás közben lelkesen, összefogva és egy kis odafigyeléssel is tehetünk annak védelméért.

a

Szerszámgyárunk minőségbiztosítási szegmensvezetője mióta az Audi Hungáriánál dolgozik, azóta vesz részt a vállalat által szervezett önkéntes programokban. Két éve az általa vezetett önkéntes projektben a vízi sporttelep indító stégjeit újították fel, amit azóta is használnak a győri vizisport szerelmesei, köztük az audis sárkányhajócsapat. A mostani szemétszedő futáson nem is volt kérdés, hogy csapattársai is részt vesznek, mondhatni, ismét egy hajóban eveznek, és járnak elől jó példával. Zsolt lelkes természetvédőként üdvözli az Audi Hungaria agilis szemléletét a társadalmi felelősségvállalás terén, hiszen Győr és környéke nemcsak a vállalatnak ad otthont, hanem munkatársainak és azok családjainak is közös élettere. „Mindannyian felelősséggel tartozunk a városért, ahol élünk. Megvan bennünk az elhivatottság az önzetlen segítségnyújtáshoz, és nagyon örülök, hogy erre kész fórumot teremt a vállalat. A „Tenni jó” mottót valóban megtöltjük együtt tartalommal, és az egyén szintjén mutatjuk meg, hogy kis lépésekkel is hozzá lehet járulni a világ jobbátételéhez.”

a

A világban pedig akad jóbbátennivaló bőven, de szerencsére az Audi Hungarián belül is sok-sok önzetlen ember. Horváth Zsuzsa zenei tehetségével talált kapcsolódást az önkéntességhez, ezen keresztül pedig immár évek óta havi rendszerességgel az Egyesített Egészségügyi- és Szociális Intézmény (EESZI) győri nyugdíjasklubjainak mindennapjait varázsolja szebbé férjével egy hegedű- és gitár produkcióval, melynek keretein belül egy közös zenélésre, éneklésre invitálják az időseket. Valamint immár harmadik éve a Máltai Szeretetszolgálat Színes Tér programjában nyitnak kapukat párjával közösen gitáron és hegedűn játszott dallamaik. A szenvedélybetegségből gyógyuló résztvevőkkel együtt énekelnek, beszélgetnek a dalokról, azok mondanivalójáról, és segítik elő az önbizalom visszaépítését, a közösségbe való integrációt.

Hét éves korától fogva közel 20 évig Zsuzsa élete része volt a zene, a zeneiskolai tanulmányai után vonósnégyesben is játszott, majd közgazdász tanulmányait követően az Audiban találta meg a helyét, büdzsé- és létszámtervezéssel foglalkozik. Furcsa és egyben felemelő hallani tőle, hogy hálás a lehetőségnek, hogy a munkahelyén közzétett egyszeri önkéntes felhívásnak köszönhetően ő is örömet okozhat másoknak a zenéjével. Bár korábban is részt vett gyűjtéseken, de így rendszerbe foglalva éli meg igazán az önzetlen segítséget. Az egyszeri alkalomból azóta évek óta tartó együttműködés lett, férjével szabadidejükben rendkívül sokat készülnek, és ők maguk is fejlődnek, töltekeznek a dalok összeállítása, elpróbálása közben.

„Minden alkalommal izgatottan várjuk, hogy fogadja a közönségünk a dalokat. Óriási érzés látni, hogy örömet okozunk, hogy hálásak az emberek, ez varázslatos visszaigazolás számunkra. A zene valóban közelebb hoz, hidakat épít, megnyílnak egymás előtt idegenek, együtt sírunk, nevetünk, igazi támogató közeg alakul ki.”

a

Ennek a támogató közegnek a varázsát élik meg a résztvevők az önkéntes napon, melyen idén több nagyszerű kezdeményezés mellett a Bóbita Különleges Gyermekotthonnak is ajánlhatták segítő kezüket a jelentkezők. Kóródi Zoltán, méréstechnikai mérnökként dolgozó kollégánk javaslatára fogtak többen ecsetet, csiszológépet, és újultak meg korlátelemek, konyha- és hozzá kapcsolódó helyiségek, a kert, valamint lettek gazdagabbak egy szuper kültéri játékkal a ménfőcsanaki otthon apró lakói.

a

Zoltán évek óta segítette családi adományokkal a lakóhelyéhez közeli Bóbita munkáját, a vállalat felhívását kihasználva idén ezt mindenképp szervezett keretek közé szerette volna vinni, hiszen tudta, hogy nagy szükség van a támogatásra. Audi-szerte, több különböző terület munkatársai közül is hamar érkezett a segítő szándék, néhány nap alatt beteltek a projektre a helyek.

„Felemelő érzés volt segíteni, még mindig a hatása alatt vagyok az összefogásunk erejének. Szeretném megköszönni a Bóbita Gyermekotthon felújításában résztvevőknek a segítséget, illetve azt a hozzáállást a munkához, amivel ilyen széppé tudtuk varázsolni az otthont a gyermekek és gondozóik számára. Szerencsés helyzetben vagyunk, hogy tudunk segíteni, és a személyes találkozások, tapasztalatok még jobban megerősítenek abban, hogy ezt a munkát folytatni kell.”

A lelkesedést és az elhivatottságot látva biztosak vagyunk benne, hogy ez így is lesz!

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.

Bejegyezve a Győri Törvényszék Cégbíróságán

Cégjegyzékszám
Cg. 08-10-001840

Telefon
+36 96 66 1000
+36 96 66 1001

If you have questions about Audi or our products but are not a journalist, please contact our customer service department at: audi.hu/contact

Amennyiben nem újságíró, és kérdése van az Audival, vagy a termékeinkkel kapcsolatban, kérjük keresse vevőszolgálatunkat az alábbi eléhetőségen:
audi.hu/hu/altalanos-informaciok/kapcsolat.html