23/10/18

Velük történt: Harmadik generációs Audi TT-s álmok és történetek

25 éves a sportautó, mely egyet jelent a győri autógyártással. Három modellgeneráció, mellyel nem csak az Audi Hungaria, hanem három generáció álmait is valóra váltotta, új élmények, új tapasztalatok megszerzésére sarkallta.

A jubileum kapcsán egy filmet forgattunk, melyben otthonunk, Győr és környezete értékeit villantjuk fel, és amiben olyan igazi, hétköznapi, valós TT-tulajdonosok szerepelnek, akik számára ugyanolyan különleges jelentőséggel bír ikonikus modellünk, mint nekünk, audisoknak.

Három szereplőnkkel egy interjú során beszélgettünk rajongásukról és annak tárgyáról. Ismerjétek meg végül Zsoltot, aki önmagában a TT életérzés megtestesítője.

Milyen autót vezetsz?

A mindennapokban egy RS Q3-t, nemrég készült Győrben, 2022. december  13-án kaptam meg. Ezen kívül van egy kompresszoros S4-sem, amit győri motor hajt. A szívemben az első helyet pedig egyértelműen a 2018-as, vegas sárga színű, 2000-es, TSI, 310 lőerős TT-m foglalja el.

Miért ezt választottad?

Egy Audinak is beszállító cég ügyvezetője vagyok, ez az első munkahelyem. A szolgálati autóm is mindig VW vagy Audi volt. Gyerekkorom óta vágytam egy cabriora, és 2019-ben jött el annak a lehetőségnek az ideje. Azért sárga, mert ez a gyerekkori kedvenc színem, és ez a modell nekem a legjobban így tetszik. Ráadásul a hivatalos audis prospektusban is sárga színű harmadik generációs TT Roadster modell szerepel. Azt már nem is mondom, hogy akkoriban egy orosz barátnőm volt, és a sárga oroszul fonetikusan zsolti.

Mit szeretsz az autódban a legjobban?

Azt, hogy jó erősen sugározza a sárgát, mint a nap a fényét. Életerőt, jó energiát, melegséget ad szerintem a sárga szín. A lenyitható teteje pillanatok alatt nyílik-csukódik, ezen kívül fekete, így bikolor képet fest, ami még jobban tetszik. Újra és újra ezt választanám az összes autó közül. A teljesítményétől pedig minden alkalommal eláll a szavam. A motorja egy álom, négy hengeres, pörgős, gyorsan megy fel a fordulatszámmérő mutatója, gyorsan lehet váltani. A legjobb motort választották hozzá, menetstabil, nem orrnehéz, az autó dinamikus módban jobban tolja a fenekét, játékosan, hihetetlen kanyartempókat tudok menni. Úgy fordul a derékszögű úton, mint egy gokart, rendkívüli a progresszív kormányzása, tényleg, mint egy álom. A csomagtere is nagy, 280 liter. Belül pedig nagyon letisztult, vezetőorientált a cockpit, mint egy pilótafülke. Nekem nagyon átjött a tervezői gondolat, hiszen én egy személyben magamnak vettem.

Ebből a lelkes beszámolóból következik, hogy nem a hétköznapi forgalomban használod.

Arra vettem az autót, hogy a magam örömére használjam. Szeretek síelni, és szinte ezt az érzést nyújtja, ahogy az erdei vagy dimbes-dombos utakon a kanyarokban "carvingolok". Valódi élvezettel vezetem. Egy hátránya, hogy állandóan versenyezni akarnak velem – nevet.

Aki sokat matchboxozott kiskorában, az megérti, értékeli ezt. Én hétvégenként általában autózni szeretek, mindig elmegyek egy-egy órára. Ilyenkor lenyitom a tetőt, az erdőben a fák, a táj jó energiája simogat, elfeledteti a mindennapi stresszt. Ezeket az utakat szeretem, sokat járok a Balatonra, Pilisbe vagy Eger, Miskolc környékére kirándulni. Télen nem is használom, nincs is téli kerekem hozzá. De amint a hőmérő higanyszála 7 °C fok fölé emelkedik, már indulok is. Jól felöltözöm, de a fűtés amúgy is extra erős benne.

Családtagnak számít a TT?

Hogyne, nálam mindegyik autó az. Számomra nem nehézség odafigyelni rá, vigyázni rá. A teljes autó le van fóliázva átlátszó kőfelverődés és bogár elleni fóliával. Le is van kerámiázva. Ez egy öngyógyuló fólia, a kisebb karcokat hő hatására kinyomja magából. Minden évben lepolíroztatom, és újra is kerámiázzák a fóliát. Temperált garázsban tartom, ahol a hőmérséklet és a páratartalom pont megfelelő. Minden egyes használat után le is mosom. Nekem ez olyan természetes, mint az esti fogmosás. Valóban nagy becsben tartom.

a

A filmben láthattuk, hogy kesztyűben vezetsz.

Valóban, bár ennek semmilyen tradicionális vagy érzelmi oka nincs. Így nem kopik a kormány, és nekem is komfortosabb a vezetés. A kesztyűm színe egyébként azért szürke, mert az autóülésben lévő betét színe is az.

Hogy élted meg magát a filmforgatást?

Egy álom volt, energetizálva jöttem el. Annak is nagyon örültem, hogy adhattam én is ötleteket a filmhez, átbeszéltük a részleteket, így a szereplésen kívül a tartalomhoz is hozzá tudtam tenni.

Milyen kapcsolat fűz az Audi márkához?

Mivel 1998 óta dolgozom egy német tulajdonú vállalatnál, az elköteleződésem a német, azon belül az Audi márka iránt talán ide vezethető vissza. A Vorsprung durch Technik szlogennel is teljes mértékben azonosulni tudok. Úgy érzem, az én habitusomhoz jól passzol az Audi világa. Amikor átvettem a TT-m, nagyon boldog voltam, olyan, mint a játékautóm. Ez én vagyok. Amikor lenyitom a tetőt, az én szabad lelkem száguld az úton, szabadnak érzem magam.

Kapcsolat

Cím
AUDI HUNGARIA Zrt.
9027 Győr, Audi Hungária út 1.

Bejegyezve a Győri Törvényszék Cégbíróságán

Cégjegyzékszám
Cg. 08-10-001840

Telefon
+36 96 66 1000
+36 96 66 1001

If you have questions about Audi or our products but are not a journalist, please contact our customer service department at: audi.hu/contact

Amennyiben nem újságíró, és kérdése van az Audival, vagy a termékeinkkel kapcsolatban, kérjük keresse vevőszolgálatunkat az alábbi eléhetőségen:
audi.hu/hu/altalanos-informaciok/kapcsolat.html