Tegyünk azért, hogy jól érezzük magunkat együtt!

Tegyünk azért, hogy jól érezzük magunkat együtt!

2024. 10. 17.

Az Audi Hungaria Egészségmenedzsmentje idén már negyedik alkalommal rendezte meg a Lélekmentő hét programsorozatot, amely ezúttal az egészséges kontra egészségtelen emberi kapcsolódásokat vette górcső alá. A cél a lelki egészség megőrzésének támogatása és a közösséget romboló emberi viselkedés elleni hatékony fellépés elősegítése volt, tabudöntögető beszélgetések és gyakorlati eszközök révén.

A rendezvénysorozat csúcspontjaként az októberi Lélekmentő héten a munkatársak négy napon keresztül olyan workshopokon és előadásokon vehettek részt, amelyek nemcsak a mobbing jelenségére hívták fel a figyelmet, hanem gyakorlati módszereket is biztosítottak a nem egészséges, nem közösségépítő és kultúrafejlesztő viselkedések felismeréséhez és kezeléséhez.

A résztvevők olyan fontos témákat járhattak körül, mint az önazonosság megőrzése a munkahelyen, az evés pszichológiájának szerepe a szeretetkapcsolatokban, valamint a határok kijelölésének fontossága a szakmai életben. A program részeként improvizációs technikák alkalmazását is kipróbálhatták a kreativitás és spontaneitás fejlesztése érdekében, továbbá felfedezhették a generációk közötti kommunikáció és együttműködés javításának hatékony módszereit. Emellett, a tavalyi évhez hasonlóan, idén is ellátogattak hozzánk a „Kutyákkal a Gyermekekért Alapítvány” munkatársai négylábú barátaikkal.
 

          
 

A rendezvénysorozat zárásaként munkatársaink egy panelbeszélgetés során szakértőkkel beszélgethettek a mobbing, azaz a munkahelyi pszichoterror  lélektanáról. A beszélgetés során olyan neves szakértők osztották meg tapasztalataikat, mint Stohl András, Jászai Mari-díjas színművész, vagy Illés Szilvia klinikai szakpszichológus és mobbing-szakértő, valamint Tóth András, a Szervezetfejlesztés terület vezetője. Az előadók őszintén meséltek saját élményeikről a mobbinggal kapcsolatban, feltárva az elkövető és az áldozat jellemzőit, a mögöttes motivációkat.
 

„Hatalmas lépést tett a vállalatunk azzal, hogy nyíltan beszélünk a mobbing jelenségéről, ez ellen csak így lehet fellépni.”
 

          

Vissza az előző oldalra

Kapcsolat

Cím
9027 Győr, Audi Hungária út 1.

Telefon
+ 36 96 66 8888
E-mail


Aktuális híreinket a Hírek oldalon olvashatja.

Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.

Kapcsolatfelvételi űrlap