2025. 03. 07.
Március 7-én ünnepli 14. évfordulóját Krén Péter, mint az Audi Hungaria munkatársa. A jelenleg HR szakreferensként dolgozó Pétert első napjáról, az elmúlt évek legemlékezetesebb projektjeiről és a munkába járási szolgáltatások fontosságáról kérdeztük.
Milyen érzés volt első nap belépni a gyárkapun?
Krén Péter: Az első napom az Audi Hungariánál 2011. március 7-én volt. Előtte csupán kétszer jártama gyárban az interjúk során. A Pipacs névre keresztelt vállalati rendezvényközpontban volt még a beállítási napom, ahol leendő kollégáim érkeztek eligazítani a közel száz új beálló munkatársat, köztük engem is. Annyira gyorsan ment minden, hogy rá egy hónapra, a következő beállítási napon már én is az új beállókat fogadtam, mint a munkába járással kapcsolatos szolgáltatások felelőse.
Mi volt a legemlékezetesebb projekt, amiben részed volt a vállalatnál?
KP: A HR Szolgáltatások területén dolgozom, ahol az Audi Hungaria által közlekedtetett szerződéses járatok koordinációjáért, a munkába járással kapcsolatos költségtérítésekért és a bérszámfejtésért felelek. Ezen fontos feladatok mellett részt vettem a járműgyár építéséhez kapcsolódó buszos infrastruktúra megtervezésében is, amely az egyik legemlékezetesebb pillanatom volt az itt eltöltött idő alatt.
2013-ben kezdődött el az a projekt, ami az új járműgyár bővülésével egyidejűleg a szerződéses buszhálózat fejlesztését tűzte ki célul. A projektben számos vállalati szakterület, a munkavállalói érdekképviselet és Győr városa is részt vett, így már idejekorán nagy tapasztalatra tettem szert a munkába járás kapcsán felmerülő infrastrukturális fejlesztésekben. A 2015-ben átadott új buszhálózat talán legnagyobb előnye az volt, hogy a szerződéses járatok már a gyár területére is behajthattak, így az audis kollégák munkába érése szinte háztól házig biztosított volt.
Mire vagy a legbüszkébb az audis pályafutásodból?
KP: Talán a legnagyobb sikerem az online buszkövető alkalmazás és utasszámláló rendszer bevezetése volt. 2022-ben startolt el egy buszos mobilapplikáció, melyen keresztül a munkavállalók saját eszközükön, élőben láthatják, hogy hol van pontosan az autóbusz és mikorra várható az érkezése az adott buszmegállóba az online menetrend alapján.
A buszkövető rendszer persze nem csak a buszokon utazók mindennapjait könnyíti meg, hanem lehetőséget nyújt további fejlesztési potenciálok azonosítására is. A mobilapplikáció bevezetésével egyidejűleg honosításra került egy reklamációkezelő funkció is, melynek segítségével látható, hogy a szóban forgó buszjárat tartotta-e a menetrendet, illetve megállt-e a számára kijelölt buszmegállóban. Ezen felül pedig a buszokon létesített kártyaolvasó berendezésekkel pontos képet kapunk a járatok kihasználtságáról és ha szükséges, akkor tudunk bővíteni az aktív utaslétszám alapján.
Büszke vagyok arra, hogy a munkába járást segítő innovációk az egész vállalat számára jelentős előrelépést jelentenek.
Miért választottad az Audi Hungariát? Miért ajánlanád másoknak?
KP: Az Audi Hungaria azért is vonzó munkahely, mert kiváló munkakörülményeket, juttatási csomagot és szakmai fejlődési lehetőségeket kínál. 14 éve tartó pályafutásom a vállalatnál jól mutatja, milyen lehetőségek rejlenek akár egy ekkora szervezetben is, ha a benne dolgozó munkatársak törekednek az innovációra és csapatban gondolkodnak. Az Audi Hungaria nemcsak egy munkahely, hanem egy közösség is, ahol a szakmai és személyes fejlődés egyaránt biztosított.
Az Audi Hungaria kiterjedt munkába járási szolgáltatásokat kínál dolgozóinak, hogy megkönnyítse a mindennapi közlekedést a gyár és az otthon között.
Kijelenthető, hogy ebben a nagyságrendben egyedülálló az Audi Hungaria által kínált szolgáltatás Magyarországon.
Aktuális híreinket a Hírek oldalon olvashatja.
Amennyiben a sajtóanyagokkal kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük forduljon a Vállalati kommunikáció területének munkatársaihoz.